ez se jött be :) Tegnap szép lazán elvoltunk Anyáéknál délelőtt (nálunk áramszünet, P tudjon dolgozni), majd hazagurultunk én meg vissza is mindjárt a kh-ba Uh-ra. Perszehogy szülés volt... fél2re értem oda, doki 4 felé került elő, gyorsan pörgött az Uh, de persze pont mikor én mentem volna be (jellemző...) műtőbe hívták. Nem baj, mentem vele, mondván legyen akkor nst, előbb végzek. OK. Kicsit tartottam tőle aztán mert Csöppi végigbulizta a megelőző várakozást, mondom biztos bealszik... így is lett, de rövid helyezkedés után (hanyattfekvés->oldaltfekvés->felülés->láb felhúzás) beindult a buli :) Kivártuk az időt, közben Lakadoki bejött, megnézte a görbét, aláírta és ment. Hétfőre hívott vissza ismét nst-re, meg akkor meg is vizsgál majd tüzetesebben azt mondta. Ha még egyben leszünk... :) Utólag kicsit bántam, hogy nem Uh volt, mert Csöppi megfordult az éjjel, és kíváncsi lettem volna, hogy a feje jó helyen/irányban van-e. Meg hogy nőtt-e, mert 1,5 hete nem nőtt. De aztán ma reggelre megint megfordult, szóval mindegy lett volna :) Ma sem izgatják a Csajszit az ilyenolyan kettős frontok, nyugiban van többnyire, néha kisarkantyúzza az oldalam, de semmi komoly, még fájás-keményedés is alig van... ma sem lesz ebből szülés. Na de majd egyszer, akkor amikor! :)
Ezen felbuzdulva megcsináltam egy csomó mindent: rendbetettem a konyhában elmaradt dolgokat, a tegnap gyorsban leszedett lavór paprikát összeszeltem-elraktam lecsónak, feldolgoztam főzinekvalónak a tegnap szedett 4 tököt, szedtem szőlőt. Visszavan még a fornettisütés mire jönnek Vikiék (ha maradnak addig akkor pizzázunk is egyet, nyami), meg talán vasalgatok is, de most egyelőre jól esik egy kis pihi :)
2010. szeptember 17., péntek
2010. szeptember 15., szerda
Mikormikormikor???
Szerintem holnap :)
Norbi szerint is holnap.
Apája szerint ma :)
Mindenesetre: levágtam a körmeimet még a lábamon is. Epilláltam. Mostam hajat. Szép vagyok, mehetek szülni ;)
És díjnyertes fasírtot gyártottam ebédre! :)

2010. szeptember 13., hétfő
Hétvége és hétfő
És a szokásos "továbbra is várakozás" :)
Hétvégét gyakorlatilag Anyáéknál töltöttük. P megszerelte a számítógépet, ez elvette az egész szombatot és a vasárnapot is kora du-ig. Szombat reggel Lidl-ben kezdtünk, megvettük a még hiányzó dolgokat az ajándékcsomiba, amit majd a nőgyógy osztály kap, ha jók lesznek. Utána Mamáéktól elhoztuk a szépséges macis huzatot kapott szivacsot a Csöppi-ágyba. Majd Anyáék. Hapsik gépeltek, mi meg beszélgettünk Anyával, Hugival, meg egy kicsit ott voltak Vikiék is. Tiszta kóma voltam, aludtam is délután. Csöppi bemutatta, hogy szokott dudorozni :D Este még felléptünk Vikiékhez is, beszélgettünk aztán hazamentünk. Közben szurkoltam Csöppinek végig, hogy ne legyen szept. 11-i gyerek :) Nem lett :)
Vasárnap reggel ébresztett P, hogy indul megint Anyáékhoz. Nagyon nem akartam egyedül maradni, így vele mentem. Megint kóma-állapot, és délutáni alvás, P pont végzett kb. mire felébredtem, és hazamentünk. Hogy felébredjek kicsit, nekiálltam mazsi-kalácsot sütni, addig P átment Balázsékhoz fántásztikus termékbemutatóra térkitöltőnek. Kalács nagyon fini lett :) És hűűűdecarul aludtam éjjel... esti filmen majdnem elaludtam negyed10 felé, örültem is jujujujj de korán lesz itt ma alvás. Hát egy nagy francokat. Utána nem ment, de még a fekvés se, feszült voltam nagyon. Lábkörmöt vágtam, wc-t tisztítottam, olvastam, mászkáltam stb., 1 felé sikerült elaludni. Persze ébredés 2kor, fél4kor... mikor visszaaludtam akkor meg nyűvekkel meg minden ilyen carsággal álmodtam, remek volt...
Erre tette fel a koronát a mai nap:
kivételesen nem 8ra, hanem 10re mentem védőnénihez mert reggel oltottak. Aztán jött volna az nst. Röpke 6 óra alatt túlestem a védőnénin és az nst-n is túlestem volna, ha lett volna... Előbb védőnő: minden OK, pisi rendben, vérnyomi rendben, szívhang szépséges. Súlyom kicsit megugrott, kis vizesedés miatt. Utána szereztem vasat mert elfogyott, felszerelkeztem csokival, és irány az nst. Odaérek, nagy csődület meg lótifuti. Kiderült, a 3 nst gépből 2 bekrepált, a maradékon meg osztoznak a ma zsinórban szülők. Akkor is épp császár-szülés-vajúdás minden volt. Mondták hogy Uh lesz nst helyett. Jadehogy nincs doki, jöjjek vissza 1re. OK, haza, ebéd, majd vissza. Helyzet ugyanaz, csaszi-szülés, Lakadoki benn. Vártunk rá 5en, beszélgettünk. Előkerült szegény, elkezdte nagysokára az Uh-t, de még visszament mert megint beindult egy szülés... szóval tényleg nem volt nst, de Uh-n minden OK, Csöppike visszanőtt akkorára, mint 1,5 hete volt, és jól érzi magát odabenn. Nem is volt ma sok keményedés, csak fél-egyóránként, fájás tán 1-2, szurka is alig. Nem baj, dokibácsi fáradt, tudja a Csajom biztos hogy most nem lenne jó születni :)

Ja, és még 1: Norbi szerint ma szülünk! :)
2010. szeptember 11., szombat
És még mindig :)
Várakozás továbbra is. Közben azért történnek a dolgok:
csütörtökön a szokásos Uh-flowmetria, minden rendben! Mondjuk a mérés szerint Csöppi összement egy kicsit :) De nem bánom ám, ha nem lesz 5kilós! :D Találkoztam Peti-Encivel is, ők is erre vártak. Enci mondta, hogy Lakatos mégsem megy szabira mert nagyon sokan szülnek mostanában nála - juhhúúúú!!!! :)
Utána sprint be belváros, Pucsli Drnőhöz, merthogy a drága GAMESZosoknak sikerült elbénázni a TGYáSos papíromat, nem kértek hozzá házoirvosi tudomisénmilyen igazolást; erre potom 2,5 hét alatt rá is jöttek, és most kellene... szerencsére sikerült elintézni, kaptam visszamenőleg is érvényes táppénzes papírt ha mégsem jönne Csöppi időre és kellene TP, és ez jó lesz TGYÁShoz is. De nagyon mérges voltam! Drnő haja is 6felé állt égnek, hogy lehet ennyire hanyagul intézni a dolgot...
Utána beugrottam Vikiékhez, ott volt Eszti is, kaptunk tőle csudaédi előkét meg kistutyit, meg 0. szülinapi képeslapot :)
Tegnap pihinap volt, csak főzés, meg megvarrogattam Huginak a fehér köpenyem (2,5 óra alatt!). Ja, meg voltak du-este Balázsék, számítógépgyógyászat-fapakolás a fiúk részéről. Timi is átjött, kérdezte tartok-e még babaköszöntő bulit a szülés előtt. Hát de jó viccei vannak... :D
Csöppi megint gyanúsan fészkalódik, meg amúgy is gyanús, hogy lassan csak meg akarna születni... most szuggerálom, hogy még nem ma, ne terrorszülinapja legyen szegénynek. Éjjel nem is nagyon aludtam, fájdogáltam meg amúgy sem tudtam... csak lesz majd valami.

2010. szeptember 8., szerda
Továbbra is
várakozó állásponton vagyunk. A napok telnek-múlnak, jelek vannak, de csak jósló jelek. Néha már azt hiszem, hogy..., de mindig elmúlnak aztán.
Közben nem unatkozunk:
pénteken volt ugye a bojlercsere, péntek este-szombaton takarítás utána.
Szombaton kimagoztam a szilvát a pálinkához, eltartott egy darabig :)
Vasárnap pihi volt :) Meg sütöttem krémest megint, már nincs belőle ;)
Hétfőn védőnéni: minden OK, sőt, javult a vérképem, a vas már-már normál tartományban!!! Jippííí :) Utána mentünk nst-re. Megint ettem-ittam, sőt édeset ettem, meg KV is volt, mozgott is Csöppi, amíg be nem mentünk és le nem feküdtem! Utána 5 percen belül elaludt. Így voltunk vagy 15-20 percet, aztán elkezdtek forgatni oldalra, majd vissza hátra, így felébredt a leányzó, és azért értékelhető görbét produkáltunk. Volt rajta 2 keményedés is. Megkaptam a receptet is antibiotikumra, hogy ne legyen gond Csöppi születésekor, szedem rendesen és szuggerálom a Kisasszonyt, hogy tartson ki még 5 napig amíg elfogy.
Csináltam fincsi vacsit, aztán elmentem még kórusra. hát, többet nem megyek szülésig, az biztos! Annyit nyomakodott-keményedett a pocakom meg a lakója, hogy tisztára megijedtem, ott indul meg a szülés! Majd pár hónap múlva folyt. köv.
Tegnap összekészítettem Csöppi hazajövős szerkóját :) Már ez is megvan, tök jó. Még különrakom a nagytáskámból a csak szülőszobás cuccokat, és minden kész. Bele akartam próbálni a babahordozót a kocsiba, ne ott bénázzunk ha jövünk majd haza, de pont zuhogott az eső (már megint). Majd ma megejtjük. Vasalás is kész, ágyneműt-huzatot is átmostam-vasaltam, meg a textilpelenkákat is.
Most vadászom még ilyen kisebb kaliberű teendőkre, unatkozom :)

Címkék:
Csöpp,
kaja,
készülődés,
védőnő,
vizsgálat
2010. szeptember 3., péntek
Az előbb közöltem P-vel,
hogy max. jövő hétvégére kinn lesz a Lánya. Most így érzem. Tegnap óta annyira furán mozog-nyomakszik, a hasam meg iszonyat hevesen keményedik erre... Kíváncsi leszek, mi lesz, hétfői nst-re is ha ott és akkor is hajlandó lesz így mocorogni Csöppi...
Egyébként voltunk Uh-n tegnap, minden OK, picit nőtt is, folw. nega továbbra is. A leoltásban van valami azt mondta dokibácsi, de elfelejtette áthozni a leletet, majd hétfőn megbeszéljük mi legyen. Otthon néztük Férjjel az Uh-képet, és annyira megdöbbentünk, mert mindketten ugyanazt láttuk:
Ma meg fodrásznál voltam délelőtt (egy élmény parkolni a szétvert művház körül...), aztán Tesókánál a suliban, taliztam pár gyerekkel is bent, tökjól esett úgy örültek nekem :) Aztán Tesco, mert ebédre összedobtam egy "kis" bolognait, meg megvettem a kórházi pakkból még hiányzó pzs-t, szalvétát, ilyesmiket. A Tescoban nincs szőlőcukor! hallatlan!!! De P. hozott nekem, mikor szerelvényboltba ment.
Merthogy ma bojlert is cseréltünk, azaz cseréltek a hapsik, meg itt volt Bandi Bátya is villanyosnak. Hát, jobban örülttem volna ha a fúrásnál alátartják a porszívót, mert a fél fürdő csurom ganyé-dzsuva lett, de így is nagyon ügyesek voltak (hát még ha működni is fog, de ehhez kell még holnap egy cső), és P hősiesen felpucolta a nagyját utána. Én is takarítgattam egy sort, holnap lesz még egy kör.
Kutyusok ma már kaptak vacsit (Liza-tejapasztás projekt), utána meg Frontline-t a nyakukba mert a napokban láttam rajtuk 1-1 bolhát (igazságosan). Tiszta büszke voltam a Lizára, mert a szerelés közben volt, hogy nyitva volt a teraszajtó, nem volt ott senki, és Liza a küszöbön feküdt, nem jött be a kajához!

állatkák,
Csöpp,
készülődés,
sufni-tuning,
vizsgálat
2010. szeptember 1., szerda
Frontok, események, egyebek
Megint egy csomó minden, rövidentömören szép sorjában:
Hétfőn védőnéninél kezdtünk, minden rendben mindkettőnkkel! Csöppi szíve szépen kalapált :) Utána haza, fél KV, kaja, másik fél KV hogy Csöppi jó kis mozgékony legyen (amiben mondjuk eleve kételkedtem, mert vasárnap nagyon nagyot bulizott odabent, és az ilyen napok után mindig "másnapos", kis lusti). Fél óra várakozás itthon, mikor elkezdődött a pocakbuli, irány az nst. Nagyon aranyos volt a szülésznő, aki csinálta. Persze Csöppi ááádehogy mozgott! Azaz magához képest tök csendben volt, de a gép regisztrált pici mozgásokat, így 20 percig tartott csak a vizsgálat. Lakidoki pont megérkezett, kiértékelt bennünket és mehettünk is.
Hétfőn megjött a szaridő... éjjel ennek megfelelően nem aludtam... tiszta para voltam, kórházi pakk még sehol bepakolva, tuti megindul Csöppi... de nem indult, 2 felé meg el is aludtam.
Kedden koránkelés, zuhany-hajmos és irány a kórház, vérvétel. Fél8tól fél10ig el is tartott a projekt. Pont kisütött a nap, hirtelen ötlet: paradicsombefőzés! Papa átjött, nekikezdtünk. Közben beugrott após is (gyógyíthattam fotógépet) meg Tesókáék kicsit. Én meg olyan álmos voltam, hogy még... Fél4 lett, mire hazavittem Papát. Utána lakáskivakarás a paradicsomból, majd vacsifőzés, kaja, és zsák-szindróma. Ja, a zsákosodás előtt még - elkerülve az éjszakai izgalmakat - összeraktam a kórházi pakkot ;) Minimális dolog hiányzik még bele (pzs, szőlőcukor...), de a nagyja megvan. Persze azért minden éjjel mikor ébren vagyok, és Csöppi is, és nyomakszik lefelé, meg keményedek, felmerül hogy mindjárt kezdődik... P tök aranyos volt éjjel, felébredt mikor forgolódtam, tök aggódva kérdezte, jól vagyok-e..
Ma a tegnapot pihentem ki ;) Alvás csak 11 - fél7ig volt, de édes vízszintes sokatsokat.
Délután elvitték az uccsó kiskutyit is, Kicsizoknit. Jó helye lesz neki is, Komlón egy aranyos családnál, elvileg a 6éves kisfiú kutyája, gyakorlatilag a családfő mentőkutyust szeretne belőle nevelni! Hát, ha ügyes, összejöhet! ;) Szimpik voltak, mert kb. utánanéztek a kutyás dolgoknak, meg látszott pl. az Apukán hogy volt már kutyája. Most kiürült az udvar...
Ja, és a nyomorult szilva megforrt az üvegekben (amit nyersen-cukrozva raktam el), lehet celofánnal kellett volna lekötni és nem tetővel? Nem buggyant, csak kicsit már murcisodik, na. Az egyik hülyéje szétnyomta a befőttesüveget, a lé meg persze meg sem állt a szőnyegig, hát nagyon boldog voltam... :S
Holnap megint Uh-flowmetria, este meg elvileg kóruspróba! :)

2010. augusztus 31., kedd
Megvilágosodás :)
A terhesség olyan, mint egy fantasztikus jó könyv:
Az elején falod az oldalakat, alig várod, hogy megtudd, mi lesz a vége. A vége felé pedig egyre jobban sajnálod, hogy vége... bár tartana még, még tovább!

2010. augusztus 29., vasárnap
Kuttyok mennek, sütik jönnek
Lassan kiürül az udvar, már csak Kicsizokni van velünk a kiskuttyok közül. Szegényke elég nehezen szokja az új felállást, nincs játszóstesó, a nagyok meg nemigen foglalkoznak vele. Azért feltalálja magát :) Többiek remélem jól vannak, eddig Kislánygazdiék jelentkeztek, ő már fürcsizett is; meg Szuszigazdi, aki a legszimpibb az összes gazdik közül, Szuszi jól van és kezdenek összeszokni, juhúúú :)
Teszek 1-1 kedvenc képet mind a négyükről: Dagimaci-Kicsizokni-Kislány-Szuszimanó
Sütik jönnek: mostanában rámjött a süthetnék. Volt ugye a pogi, pénteken meg krémest gyártottam. Nagyon jó receptet kaptam, mert finom volt, és egyszerű. Sajnos már csak volt, de az uccsó darab elfogyasztása közben már fontolgattam is a következő adag eshetőségét :)
Csöppinkkel nagyjából ugyanaz az újság, mint az elmúlt napokban: dudorozik, nyújtózkodik nagyokat, fészkelődik sokat. Holnap megyünk védőnénihez, meg az első nst-vizsgálatra.
Tegnap voltak itt Tesókáék krémesezni, meg Ferit is elhozták (egyáltalán nem hasonlít Norbira, mármint külsöre, de nagyon aranyos ő is), aki meg meghozta a Csöppimatracot! Juhúúú, ez is megvan :)

2010. augusztus 27., péntek
A hét
gyorsan eltelt megint.
Hétfőn védőnő, kedden doki, csütörtökön Uh.
Védőnő családlátogatni jött, a szülésről beszélgettünk. Előtte benn voltam a suliban; bekukkantottam az értekezlet előtt a tanáriba, meg a GAMESZ-ban elintéztem a szülési szabit, hétfőtől hivatalosan azon vagyok. Átbeszéltük a szülés után esedékes papírmunka menetét is.
Kedden is voltam a suliban, meg délután Vikivel meglátogattuk a táborozókat Tüskében, este meg a doki. Minden rendben; a szurka a bordáim előtt az epehólyag, tartsak ki és elmúlik. Homeót szedhetem (szedem is azóta, meg megy a málnatea is - istenifinom!!!), Diaphyllint és Mg-t már ne nagyon szedjem. Arról még nem beszélt hogy mikor szülünk ;)
Szerdán pihinap volt :) Délelőtt Balázséknál voltunk háztűznézőben, estefelé meg Mamáéknál szülinapot köszönteni.
Tegnap meg az Uh, minden OK, nézett véráramlást is Csöppi felé, teljesen rendben van. Két hét alatt nagyon nagyot nőtt! Hétfőn Nst.
Tegnap elvittek 2 kiskutyust, is, Dagit és Kislányt. bízom benne, hogy jó helyre kerültek, főleg Kislánygazdik nagyon szimpatikusak! Ma elvileg még jönnek Szusziért, aki a nagy sztár, mindenki őt akarja fotók-személyes tali alapján, de már foglalt egy ideje, ő Budapestre költözik. Kicsizoknit meg úgy néz ki jövő hétvégéig viszik el. Jó ideig biztos nem lesz kiskuttyunk, nagyon nehéz tőlük elszakadni! Éjjel is folyton a fejemben jártak főleg a Dagi, vajon hogy alszik?
Ma krémest sütök, kíváncsi vagyok milyen lesz!
Csöppi még alszik egyelőre, tegnap biztos kifáradt, egész nap pörgött! Vándordudorozik mostanában:
a) verzió: kidugja a lábacskáját, én picit megnyomom, és a dudor odébbmegy :)
b) verzió: belevájja a lábikót az oldalamba, és módszeresen lassan végighúzza belülről! Érdekes... ;)

2010. augusztus 22., vasárnap
Végrevégre
kinyílt a kaktuszom!! :) Már majdnem egy hónapja bimbóban volt, minden nap nézegettem, és szurkoltam neki hogy a kutyusok ne kíváják meg reggelire (a medvetalpba belekóstolt valamelyik okostojás)... Ésésés mára szétnyílt, még nem teljesen, de már most gyönyörűséges:
Csöppi érezhetően lejjebb van költözködve. Furi, mert nem számottevő még a változás, de mégis: súly, testtartás, pisi szempontból teljesen más. Estefelé megint jól megrugdalta Apáját, egyébként jó kislány volt ma, és hagyta anyáját munkálkodni, nem tiltakozott hogy keveset pihentünk.
Voltak itt ugyanis Tesókáék. A fiúk szuper ügyesek és gyorsak voltak: ameddig a láncfűrész is úgy gondolta, összefűrészeltek kb. 5m3 fát, fel is hasogatták, és mindezzel végeztek 8tól délig! Addig benn elkészült a fincsi ebéd (lecsós mediterrán mártásos husi-rizs-parisali), porszívó, ablakpucolás! Gondoltam sütök még egy könnyű szilvás piskótát, aztán lebeszéltem magam róla, és jól is tettem; ugyanis megjelent Petra és Mama küldött általa kókuszos sütit :) Szerdán megyünk Mamáékhoz is a boldog szülinapját köszönteni.
Délután pihi volt, fiók felfúrták a békás tartót a falra :) Meglátogattuk a táborozókat is :)

2010. augusztus 21., szombat
Rég tettem fel
képet a kutyusokról, ezt pótlandó egy ma reggeli sziesztás:
Sajnos egyelőre az összes érdeklődő rájött, hogy mégsem akar kutyát, mert nincs kerítése; pici baba van; stb.stb. :( Remélem azért sikerül nekik gazdikat találni! Olyan édibédik, ha nem nőnének meg maradna az összes ;) Már most érdekes, mennyire különböznek jellemre: Dagi a nevéhez híven nagy zabás, de ugyanakkor a bunyóban is benne van. KicsiZokni egy vérbeli ördögfióka, állandóan megy-matat-rágcsál-felfedez-játszik, Szuszi egy kis álomszuszék, Kislány meg egy tünemény :) Érdekes, hogy többnyire állandó játékpárok is vannak: Dagi-KicsiZokni és Szuszi-Kislány. Ők külsőre is így hasonlítanak egymásra jobban; már most létszik hogy a srácok világosabban, Kislány és Szuszi sötétebben pigmentáltak lesznek.
Más: tegnap megsütöttem életem 1. krumplispogiját! :) És finom lett :) Igaz a recepttel szívtam kicsit, mert az eredeti 30 dkg liszt helyett ment bele min. 1 kiló, így lett sodorható-szaggatható-nem leragadós, és legközelebb vastagabbra nyújtom asszem mert 4 tepsit kicsit idegőrlő volt sütni (és fél óra múlva felfedezni, hogy jé a sütő nem tud takarékot; mikor levettem tepsicserekor, elaludt a láng...).
Csöppi szokásához híven péntek reggelre megint a másik oldalára fordult, de ma reggelre kivételesen nem váltott pózt :) Tegnap is kis aktív volt, azt játszottuk, hogy kinyomta az oldalamon a lábacskáit, és mikor picit megnyomtuk, odébb vitte :) Kezd asszem lejjebb költözni, Anyu szerint nem húzzuk ki végig a 40. hetet. Kíváncsi leszek... ;)

2010. augusztus 19., csütörtök
33 nap
a nagy napig :) Jól elment az idő. Egyre nehezebben fér el minden odabent; Csöppi+kaja kombó elég meredek tud lenni... na de már nincs sok vissza :) Csudára aktív a Csajszi továbbra is! Tegnap egész nap viháncolt, meglátogattuk a táborozókat Tüskében és Tesóka is megfogdosta a csöpplábakat :) Kora délután ledőltünk P-vel pihizni egy kicsit, amíg én szundikáltam Csöppije jól megrugdalta az Apját :) Hétfő óta 2x is megfordult; kedden még a popsija volt jobb oldalt, tegnap a lábacskák, ma már megint popsi :) Hihetetlen, hogy van még helye-kedve ehhez! Éjjel viszi véghez általában, úgyhogy eddig összvissz 1x éreztem a hadműveletet, kedd éjjel, akkor is csak az elejét mert elaludtam :)
Zoknival feltámadt a régi-új játék: ő ássa-e ki gyorsabban a futórózsa tövét vagy én temetem-e vissza? Csak az a gáz, hogy már növény is van ott... :( Nem merem elbarikádozni teljesen, mert 1x már a sziklakertben is ásott (na jó, 2x), de egy kővel azt leállítottuk. Nehogy visszatérjen! Mondjuk azért meglepett ma is: kiszedte a 2 kis medvetalp-kaktuszt a cserepükből, az egyikből harapott is - piff, remélem megszúrta a száját!
Megjött a fa is (kalandosan - nem akkor és nem az, mint megbeszéltük, de változatlan árért végül, és asszem nem jártunk rosszabbul). Vasárnap favágás, jönnek Tesókáék, csinálok fincsi lecsós-olaszos pörit :)

2010. augusztus 16., hétfő
Holnaptól már csak öt
hét van Csöppink születéséig! Bizonyám :)
Apája annyira ééédes, sőt, merem állítani érzelmes volt tegnap: (nem szó szerint, de kb. ;) )
Ő: -mennyi idő van még vissza?
én: -5 hét 2 nap
Ő: -az elején amikor pocakosodtál annyira gyorsan ment az idő, most meg annyira lassan... biztosan azért mert már annyira várom!
Olyan jó volt... Nem bánom, ha mond ilyeneket még :)
Meg még történtek dolgok; pl. hogy szombaton Szilvivel vacsiztunk, tökjó volt :) Úgy volt hogy jön a héten is ki, de aztán mégsem mert elkapott valamit. Talán jövő héten. Majd jól el kell előtte pakolni az ágyneműt meg a rózsaszín cuccokat, mert még mindig bírja hogy nem akarja tudni Csöppi identitását ;) De annyit elárult, hogy lányt szeretne, szóval meg lehet majd elégedve :)
Aztán megint ilyen kettős front-bizé van, amikor nem akkor meg áll a levegő és tök fülledt, a 26 fokban izzadás van, úgyhogy az alvás érdekesen megy (nem megy), pocc keményedik, fájdogált ma délután is (ez már jósló??) Csöppike ennek ellenére lelkesen vonulgat, bár a rugdosások már ritkábbak, csak dugdozza kifelé a kis púpjait lelkesen :) Meg egyre többször csuklik, szinte minden nap, van hogy többször is.
Volt ma itt Pista Papa is, megnézte a mindenfélét, tetszett neki minden :) Naná, mi sem tudunk még semmivel betelni! Kitaláltam ma, hogy kölcsönszerzem tőle az egyik zöld fotelt a nemalvós szobából, kényelmesebb lesz babaetetni.
Aztán kiskutyusok megismerkedtek a szomszédsággal (a polskisokkal), és levettek mindenkit a lábáról, nem is csoda :) Kissrác kitalálta, hogy kell neki egy, most gondolom éppen apagyőzködés folyik :)
Csaptunk kisebb nagytakkert a fürdőben is, végrevégre felszámoltam a csap alatti-mosógép mögötti bűnbarlangot, P meg kipucolta a mosógép szűrőjét, most csillivilli minden!
Apája lehozta a bölcsőt a padlásról, letisztogattam szépen, most az is várja a belevaló Csöppicsomagot :)
És még védőnéninél is voltunk ma, minden OK, szívhang jobb oldalon lett meg (igazam volt ;) ) , vérnyomi-pisi-súly OK. Jövő hétfőn családlátogatás ismét, 2 hét múlva meg megint tanácsadás. Gyerekorvoshoz is elmentünk, nagy lelkesen megkérni hogy legyen majd ő a gyerekdokink, hát érdekesre sikerült :) Nagyon aranyos volt meg minden, csak pl. én elfelejtettem hogy tán be kéne mutatkozni, ő meg megkérdezte hol lakunk, adott egy cetlit a tel.számával hogy hívjuk fel ha megszületett Csöppi, oszt csá ennyi volt. Azt hittem esetleg felírja a születés után aktuális recepteket, vagy az adatainkat, vagy valami... na de nem baj, ami késik nem múlik, és ő állítólag nagyon jó doki! Már az is szimpi volt, hogy a váróban összvissz 4+4 szék van (!), talán nem kell majd sose sokat várni, mint az Arany J téren a nagy rendelőben.
Hát, kb. ennyi :)

Apuci,
család,
Csöpp,
gyerekovos,
időjárás,
pocakficergés,
szomszéd,
takarítás,
védőnő
2010. augusztus 14., szombat
Újabb front
de hál' istennek már el is ment. Nem volt jó, Csöppivel nem szeressük. Most megint napocska van :)
Csütörtökön Tesókával Lócibabát látogattunk, meg Gyöngyit. Jaj, annyira jó volt náluk :)
Tele voltunk rokonokkal is a héten: Anyuék, Papa, Tesókáék, na meg Apósék, Kálmiék (kevésbé örültem, mert egyre kevésbé csípem ha valaki csak úgy meglep bennünket...), most meg Szilvihez készülünk éppen, nagyon titokzatoskodik...
Csöppi meg végigbulizta az utóbbi napokat a keményedések között (néha alattuk), meg is lepte jócskán Apáját, milyen nagyokat tud nyújtózni odabent :)

babalátogatóban,
család,
Csöpp,
időjárás,
rokonság
2010. augusztus 11., szerda
Változékony
-an vagyunk, mint az időjárás... frontok megviselték Csöppit, keményedtem elég sokat. Mióta egyenletes kánikula van, ezen a fronton jobb a helyzet, most csak kinn lenni nem bírok, mert jön a szédülés, pulzusemelkedés, ma magas vérnyomi is - piff, fő a változatosság. De mindent összevetve azért jól vagyunk ám, és nagyonnagyon boldogok!!! :)
Azért estefelé kinn vagyunk kb. 1 órát folyamatosan, bolondozunk a kiskuttyokkal :) Nőnek mint a gomba (csak ettől nem látszanak ki jobban a fűből, mert az is nő körülöttük, hihi :) )
Voltunk ma Csöppikukkon is, minden rendben :) Pont akkorát nőtt 5 hét alatt mint "kellett", szóval pont akkora amekkora, még mindig tuti pozícióban trónol (azaz fejenáll), és még mindig Kisasszony (azért rákérdeztünk, biztos ami biztos ;) ) Legközelebb 2 hét múlva Uh is, vizsgálat is.

2010. augusztus 8., vasárnap
Újdonság
a hányinger... Remélem hamar odébbáll, mert minden rossznyavalya közül ezt utálom a legjobban. Mindegy mit, mikor, mennyit eszem, utána 2-3 óra méla undor jön; ülés-sétálgatás mert fekve nem maradok meg. bár ma egész tűrhető gyomor mellett sikerült valamennyit ebédelni, jippíííí!!
És teszek fel friss képeket a kiskutymorgókról, ezek tegnap készültek estefelé, nagyon belemelegedtek a bunyóba :)

2010. augusztus 7., szombat
Frontok jönnek, mennek
ami nem túl jó... tegnap hajnalban is brutál ijesztő vihar volt rengeteg esővel, folyamatos dörgés-villámlással a szélről nem is beszélve, meg még napközben is zuhogott egy sort. Ma éjjel is volt egy kisebb, némi csapkodással meg esővel. Ha épp nem esik, akkor meg úgy csinál, mintha mindjárt akarna... Az alvás ennek megfelelően kimaradt valahogy; tegnap mondjuk ment 5ig óránkénti ébredéssel, ma viszont csak 22-23, valamint 23-2 óráig. Azóta malmozás meg hányinger (mi a franctól...?). Marad kompenzálásként a napközbeni soksok pihi, nem is nagyon van kedvem most pörögni... csak apróságokra kelek fel, mint kiskádkisúrolás, főzés, csókot vinni Apájának, vagy ha jön valaki (na ebben tegnap nem volt hiány: Öcsikéék 2x, Tesókáék, após + vagy 8 telefon Anyáéktól). Pocak is folyton keményedik, nem is kicsit... pedig kiváltottam a Diaphyllint amit írt Lakadoki, szedem is becsülettel. Kicsit ijesztő, hogy éjjel sem enged ki; úgyhogy sokatsokat győzködöm Csöppit, hogy neki még min. 3-4 hétig úszkálnia kell odabenn. Egyébként tök aktív mostanában, visszafoglalta a szokott helyét azaz buksi-popsi bal oldalon, kezek-lábak jobb oldalon, most ott dugdossa kifele a kis hegyeit ;)
Más: elkezdtünk gazdit keresni a kiskuttyoknak. Remélem sikerül hamar találni mind a 4nek...
És hogy valami vidám is legyen, fotó a zöld zsizsiről:
Ja, meg még jó: Tesókáék meghozták tegnap a meglepijüket: csodacsini ágyneműt és rózsaszín macis huzatot hozzá :) Anya által beszereztem még egy tartalékhuzatot hozzá, ez is pipálva. Matrac viszont sehol nincs 120x70es méretben (miért olyan nagy elvárás ez???) úgyh. Feri által (Norbibátty) lesz majd intézve. Öcsikétől meg cumisüvegeket kaptunk :) Az egyik tök jó, mert nemcsak cumi van hozzá, hanem ilyen csőrös feltét is, szimpi. Már szinte tényleg csak a matrac hiányzik, meg lepedő rá.

2010. augusztus 5., csütörtök
Megjött Apa a babacuccokkal!!!!!!
Jippíííí és juhúúúú és megminden, annyira de annyira teccik minden, tisztára szerelmes vagyok a verdába is, az ágyikóba is! Babakocsit tegnap vagy 2 órán keresztül próbálgattam-forgattam, mialatt Apája 4 (!) órán keresztül legózta a kiságyat. Ma meg folyton járkálok be a szobákba nézelődni :) Kiságyhoz shoppingoltam ma zöld zsizsis pelenkázólapot is, már csak a matrac-ágynemű és együtt van minden! Homeós cuccokat is beszereztem, egyedül a málnalevél tea nincs még meg, 2 homeós cuccokat is tartó gyogyitárban nem volt (a 2. helyen megrendeltettem, holnapra lesz) hát komolyan kimegyek a kertbe azt szedek az lesz a vége... ha nem félnék attól hogy kapott permetszert, így is tennék! Kiskád is megvan meg csúszásgátló. meg fogas a békás zsebes tartónak :) Ahhoz képest hogy két hete még nullán álltunk, nagyon nem rossz...! ;)
Mamáék voltak ma kinn megvizitálni a cuccokat, Papa még pityergett is, annyira aranyosak voltak... nagyon teccik nekik is, meg persze nekünk is! P mondta tegnap hogy jó hogy nem voltam vele a boltban mert a netes 18-hoz képest 36 színben volt a kocsi... de akkor sem választottam volna mást, ez a világ leszebb babakocsija! :)
Na de beszéljenek a képek:
kocsi mindene, kocsicuccok lábzsákkal és anélkül:
Apa ácsolja a kiságyat, és a munka eredménye:
Telik a Csöppibútor:
Már tényleg csak Ő hiányzik :) De azért még maradjon csak pocaklakó pár hétig, türelmesen megvárjuk! Olyan jó, jó lesz nekünk együtt!

babakelengye,
család,
Csöpp,
készülődés
2010. augusztus 4., szerda
Dokinál
Tegnap voltam megint dokinál gondozáson. Tök szerencsém volt, mert kicsit későn kértem időpontot, plusz a szabija miatt jól összetorlódtak a betegei, így nem kaptam volna csak 2-3 héttel később. Kezdtem is beletörődni, hogy megint sztk... de azért felhívtam hétfő este még az asszisztensét, és ő azt mondta hogy engem még fogad a doki 20.40kor :) Jippííí! Aztán az újabb meglepi: 10 perc múlva visszahívott, hogy le is mondta valaki és mehetek 17.50re! Jippííííííí!!!! Mentem, körbenézett. Nem tetszett neki hogy keményedik a pocc (pedig még istenes is volt fekve mikor vizsgált - mondtam is neki), írt rá gyogyit; meg írattam vasat mert fogytán, most másfélét írt. Meg persze menjen a Mg továbbra is. Egyébként okék vagyunk. Gondozásra már nem is kell mennem többet; pecsétek megvannak, és ha megindulna Csöppi a 36. hét után amikor legközelebb menni kéne akkor nem tartanák már vissza. Valami újféle kenetvizsgálat lesz még a 36. héten, azaz 3 hét múlva. Ctg-ről, Nst-ről nem mondott semmit viszont, azt hittem fog. Ésésés: soron kívüli Uh lesz jövő szerdán :) Kérdezte mikor voltam, mondtam 4 hete, mondta hogy elvileg csak a 36. héten kellene menni (az 3 hét múlva lesz), de megnézhetjük előbb is, mit szeretnék. Mondtam ahogy ő jónak látja :) Morfondírozott hogy a héten biztos extra sokan lesznek a szabija miatt, így maradtunk jövő szerdában :) Kíváncsi vagyok nagyon, hogy fekszik Csöppi... ma hajnalban asszem csuklott, és tök lenn éreztem ezt a medencémnél, remélem nem azt jelenti hogy megfordult a Kisasszony... na meg persze nem árt még egy megerősítés hogy valóban Kisasszony ;) :D Tiszta vicces lenne, ha mégsem, tele vagyunk már csajos cuccokkal, hehe :)
Aztán voltunk fenn Tesókáéknál, megnéztük a nyaralásos képeiket. Szép helyen voltak nagyon!!!
Kiccske ma meg Kispesten van, és ha minden igaz, hozza a Csöppiágyikót és a Csöppiverdát :) Majdnem nem lett belőle semmi, de aztán mégis :) Tök izgulok hogy minden rendben menjen, meg az úton se legyen semmi...
Aztán voltunk fenn Tesókáéknál, megnéztük a nyaralásos képeiket. Szép helyen voltak nagyon!!!
Kiccske ma meg Kispesten van, és ha minden igaz, hozza a Csöppiágyikót és a Csöppiverdát :) Majdnem nem lett belőle semmi, de aztán mégis :) Tök izgulok hogy minden rendben menjen, meg az úton se legyen semmi...
Címkék:
babakelengye,
Csöpp,
készülődés,
Tesóék,
vizsgálat
2010. augusztus 2., hétfő
Folyt. köv.
Szombaton is egész nap esett, megint pihire voltunk ítélve ;)
Vasárnapra aztán megérkezett a jó idő, lementünk Orfűre halászlevet falni. Jó volt, csak ne lennék annyira hátfájós mostanában... Ha nem a hátam, akkor meg a jobb alsó bordáim, biztos helyezkedik Csöppi. Időnként kidugja valami kemény valamijét jobb oldalon, vagy az egész jobb oldali poccot kinyomja és sokkal nagyobb lesz mint a bal oldal ;) bulizik is ezerrel, főleg ha a jobb oldalamon fekszem. Apája kezét is egészen hosszan rugdalja ha olyanja van ;)
Holnapután érkezik ha minden igaz a Csöppiágyikó meg a Csöppikocsi, jaj már úúúgy várom!!! :) Azért izgulok is nagyon, remélem nem lesz semmi gáz sem a cuccokkal, sem az úton...
A napocska hatására végre száradásnak indultak a mosott ruhák, így már csak 1 fél fehér adag kisruci szárad, meg még a kötöttek vannak vissza és kész az egész nagy pakk :) Anyáék voltak itt ma, hoztak 4 tündéri kis satyót, egy pici édes pólót, egy zokniszerű tutyit meg egy extracsajos cipellőt :) Már a szárítón sorakoznak :)
Orfűn Éva néni adott még egy kör növényt, ismét csak nagy nagy köszönet érte! Hazaköltöztek a kaktuszaim is, így a sziklakert lassan elnyerte végleges formáját, valahogy így:
Az üresnek tűnő helyeken virághagymák vannak, illetve még erdei szamóca fog belekerülni ide-oda. Mire terem jövőre, már Csöppi is ehet belőle ;)
A jó időre való tekintettel a kiskutyik kinn nyomják egész nap a fűben, és ilyen édesen tudnak aludni:

udvar
2010. július 30., péntek
Pihi
A rossz időre (esős-taknyos-hűvös) és a tegnap-tegnapelőtti nagy dolgozásra való tekintettel pihinapot tartottunk Csöppivel, azaz csak a megszáradt adag kisruhát vasaltam ki, na meg kutyiztunk, de egyébként vízszintesben nyomtuk :) Ránk fért :) Biztos örült neki a Csajszi, jól megrugdalta a kezemet :)
2010. július 29., csütörtök
Munkás napok
Tegnap kinn volt Anya meg Hugi segélni, meg Hugi ma délután is. Megcsináltuk a sziklakertet!!! Na jó, megcsinálták (még Kiccskedrága is segített a köveket pakolni meg beásni), az a mondás járja hogy én már ne kapáljak meg ilyenek. Igaz is. Szóval tegnap elkészült a felkapál-felgereblyéz-kövek betesz része, ma meg beültettük Hugival az Orfűről kapott növényeket (köszönjük Éva néni!!). Szerintem szép lett :) Még vasárnap is kapunk majd növényeket, meg jozok bele erdei szamócát, aztán csak várni kell majd hogy elterebélyesedjenek és szurkolni hogy ne kaparják ki a kutyák meg a bides macska. Kár, hogy nem csináltam előtte fotókat a randa repedezett talajú gazosról, meg közben, csak utána, úgy lett volna igazán látványos. Szóval íme, minden irányból:
Nekem tetszik, habár nem az a konvencionális "kis kúpot emelünk és körbepakoljuk szépen kövekkel" típusú (direkt).
Hugival ma sziklakert után még a hátsó kertet is meggazoltuk, nagyjából a-tól zettig, bakker látszik hogy a zöldség az zöldség, juppííí :) Azért a nagy része megvolt, amit még a nagy kánikula előtt meg tudtam csinálni, csak tisztogatni kellett, de ez a zöldséges széle a történetnek csípte a szemem már jó ideje, csak hát sajnos már tényleg nehéz ilyesmit csinálni, most pedig ketten egész gyorsan végeztünk és nem volt olyan kiábrándító nekiállni (na jó, de, de folytatni már nem) mint egyedül.
Amíg tegnap Anyáék nehezet dolgoztak, kimostam megint egy adag kisruhát, meg kivasaltam az előző adagot. Soksok kisinget kivasalni baromi sokáig tart!!! :) Ezt jó tudni :) De most olyan jó vasalt-puha és jó illatú lett minden :) Már csak soksok adag van hátra :) És telik a Csöppiszekrény :) (Kisruhákkal kapcsolatban ma előállt egy érdekes helyzet, még nem írom le amíg magamban nem tettem helyre a dolgot... :S)
Csöppimanó kicsit megijesztett ma; bejöttünk a kertből, zuhany meg minden, és elterültem (ez volt kb. este 6kor), és nem mozgott, pedig ha elfekszem általában rákezdi. Nem lehet baja... aztán Apája megldotta a dolgot; oldalt feküdtem, odatette a kezét pocakra, és a Picilány egyből megrugdosta :) Most megint fent érzem rugdosni, talán eloszlatja a pár napja tartó parámat miszerint megfordult volna. Kiccs még egy kicsit kacérkodott a Cseppke névvel (a fiúnév került szóba, amit ha egyáltalán majd valaha aktuális lesz, Kiccskedrága nem akar becézni. K: - és mi lesz a gyermek beceneve? Én: - izé... hát Csöppi! :) ), mondtam még lemeccselhetjük ha neki nagyon tetszik. Aztán kikötöttünk, hogy nem biztos hogy minden típusú gyereknek és aztán minden életkorban jól áll :) Pedig aranyos, szép név szerintem is. Kisgyereknek.
Kiskuttyokat kihoztuk tegnap meg ma már a fűre, kapjanak egy kis napocskát (na meg megtanultak egyedül kis és nagydolgozni, és így mégiscsak higiénikusabb, mint benn a helyükön). Még nem nagyon mászkálnak el, pedig tudnak már szépen menni, inkább csak alszanak, alvás előtt-után-helyett hisztiznek, meg ha ott a Liza mellettük és ébren vannak szopiznak. Holnapután lesznek 3 hetesek. Íme a big beagle family :)

2010. július 27., kedd
Készülődés folyt. köv. :)
Elkezdődött a kórházi kelengye beszerzése! Fürdőpacsker-hálóingek ilyesmi pipa, gyógyszertári cuccok (pl. paraffinolaj) pipa. Már csak kb. soktucat cucc kell majd :)
Ésésés... eldőlt a kiságy-kocsi!!! Bippa kft., mert árban a legjobbak, csak k.va drágán szállíttatnak, de ha igaz, Pözsóba befér minden, és Apája elhozza a cuccokat jövő héten ha Kispesten melóz. Szurkszurk ezerrel hogy tényleg beférjen!!! De várom már a jövő hetet :)
Közben szép csendben betöltöttük a naptár szerinti 31. hetet, ami Uh szerint a 32., szóval ha igaz 8 hét és szülünk! Ennek "örömére" megint jó szarul aludtam éjjel, pedig jó idő van; de hátfájás, meg sehogy se jó... Majdnem elfelejtettem fotózkodni :) Csak reggeli után jutott eszembe, így készült a "Csöppi és a fánk" c kép :)

2010. július 26., hétfő
Készülődés :)
Végrevégre megint hűvösebb van. Szombat délutánfelé érkezett a hidegfront, ahhoz képest hogy egy nap alatt majd' 20 fokot hűlt a levegő, jól vagyunk Csöppi is meg én is (Apája meg nonstop fázik :) ), ma ugyan elég keveset mozgott, de majd belehúz úgyis ;)
Azon kívül, hogy vasárnap ünnepeltük Öcsike 20. szülinapját és tortát csináltam meg mentünk Orfűre most az idő zömét a frissen érkezett Csöppiholmik válogatása-mosása-vasalása tölti ki :) Olyan édesek ezek az iciripiciri ruhácskák, szinte felfoghatatlan hogy nagy részük még nagy is lesz a kislányunkra :) Megjött ma az egyik teszveszes biznisz is, 5 szép rugival, jó vastag plüssös anyagúak, pont őszre-télre valók. Babakocsi-kiságy fixálódni látszik, bár a bolttal még nem beszéltem mert ma is zárva voltak, de írtam nekik mailt, meg véletlen megtaláltam a kocsit 2 másik oldalon is (egy angol webbolt meg egy Tolna megyei webbolt), ahol ugyan drágább volt, de megtaláltuk a teljes színválasztékot (és választottunk is egy szép olíva-pisztácia színűt), meg sok olyan infót ami a bippás oldalon nincsen rajta, de kíváncsi vagyok rá (pl. kocsi súlya, állítható-e a tolókar magassága stb.). Holnap eldől minden, ha muszáj meg is tudjuk nézni mert a 2. cégnek van Bonyhádon meg Szekszárdon boltja, meg tudnánk nézni a kocsikát.
Voltunk ma védőnéninél is, minden rendben, elsőre megtaláltuk a szívhangot ott ahol a múltkor (meg is lepett, mert szerintem átfordult Csöppi a másik oldalamra - mondjuk mondta is Annamari hogy mélyebben kalimpál a babaszív mint a múltkor). Legközelebb 3 hét múlva megyünk, akkor családlátogatás is, remélem addigra meglesznek a babacuccok teljesen.
Kiskutyáéknál is megvolt az újítás: kivettük a helyük elől a küszöböt, kimászkálhatnak ha akarnak. Akarnak is ha a mamijuk túl korán hagyja abba a szopiztatást, mennének utána :) Amúgy egyelőre csak nézegetnek kifelé - ha kivesszük őket visszamenni nagyon profin tudnak (rengeteget ügyesedtek járás terén a hétvégén), de kifelé még biztos túl nagy a magasság nekik (van vagy kemény 7-8 centi :) )

2010. július 23., péntek
Mozgalmas hét
Hű, mennyi minden történt megint, azaz sokminden elkészült itthon, aminek örülünk nagyon :)
Végre jobb volt az idő, így lehetett kicsit tevékenykedni, meg főzni, sütni.
Városbamászkálás is volt, posta meg suli (netcsekk); meg a virágos sort sikerült végre rendbetenni amit a kocsi meg a kutyák jócskán széjjelbarmoltak; kigazoltuk a sziklakert helyét (felét én, felét Apu), meg voltak kedden kinn Papáék és lekaccsoltuk a szőlőt, Papa meg lepermetezte meg a gyümifákat is (most várom ezerrel hogy múljon a hatása mert lehetne már enni a csemegekukoricát).
Szerdán voltak Tilláék és meghozták a Csöppibútort, le is mosogattam már kívül-belül, olyan szép lett :) Egészen más így a szoba, majd lefotózom. Szintén szerdán takarítgattam is kicsit; konyha-fürdő fő csapásiránnyal.
Leszedtük az őszibarackot is, és főztem belőle lekvárt, egész sok lett és isteni finom :) A hűtőbe is került barack, ott nem érik gyorsan mint a fán és addig lesz amíg be nem termelem az összeset :)
Tegnap Dórival randiztunk Vikinél, nagyon meleg volt, de jó volt :) Sütiztünk, fagyiztunk.
Anyu is küldött ma egy fél sárgadinnye kíséretében nagyon cuki előkéket meg egy kis sapit :)
Csöppi meg minden nap lelkesen vonul Apája keze alatt ha odateszi neki :) Pocak akkora és olyan mint egy dinnye méretű rögbilabda, és azért már bizony egyre nehezebb pl. földön ülésből felkelni... nem is látom az alját :) De szar lehet kövérnek lenni...
Most meg várjuk az újabb hidegfrontot...

Kiskutyik folyamatosan nőnek, már nyitva a szemük, és a járással is próbálkoznak - több-kevesebb sikerrel ;)
És a nagy esemény: Hugit felvették Pécsre az orvosira!!!! Jippijáááéééé :) :) :) Olyan aranyos volt, volt itt ma du. (meg tegnap este is mikor kiderültek a pontok), és hozott tüneményes babaholmikat, meg ezt a szépet:
Anyu is küldött ma egy fél sárgadinnye kíséretében nagyon cuki előkéket meg egy kis sapit :)
Csöppi meg minden nap lelkesen vonul Apája keze alatt ha odateszi neki :) Pocak akkora és olyan mint egy dinnye méretű rögbilabda, és azért már bizony egyre nehezebb pl. földön ülésből felkelni... nem is látom az alját :) De szar lehet kövérnek lenni...
Most meg várjuk az újabb hidegfrontot...
2010. július 18., vasárnap
Vasárnap van :) (kedd van után szabadon :) )
És persze sok-sok minden történt, mint rendesen.:
Dögmeleg volt egész héten, szabályosan szenvedtünk már a végére. Minden nap egyre melegebb volt kint is, bent is. Bent tegnap már főzés előtt is közelített a 30 fokhoz... Főzés, bárminemű kintlét, bevásárlás, egyebek csak reggel és este 6-7 után jöhettek szóba, napközben jobbára csak a pihegés. Meleggel járó tevékenységek (vasalás-sütés) eleve kizárva. Még jó, hogy kivasaltam múlt héten...
Szerda reggelre sajnos elpusztult a foltos kutyuska. nem értem most sem, miért, evett rendesen, fejlődött, nem volt látványosan kisebb mint a többi... a többiek viszont nőnek, mint a bolondgomba! Már kinőtték a tenyeremet, P két tenyerében még remekül elférnek egyelőre :) Lassan gondolom a szemük is kinyílik, és már a járással is próbálkoznak. Hamarosan szaladhatunk utánuk :) Van amelyik kezd már barnulni, de van amelyik még tök fekete szinte. Kíváncsi vagyok, milyenek lesznek pár hét múlva. Ők is nehezen viselték a meleget, Liza meg kiváltképpen. Szegény nagyon készen volt, hősiesen tűrte a vízutálata ellenére, hogy naponta többször lemosdassam hideg vízzel a nyakát-hátát, hogy valamelyest hűsöljön. De ennek ellenére viszonylag rendesen szopiztatja a Pirinyókat, még a legnagyobb melegben is; bár 1-2x megesett rajta a szívünk és mikor kinn feküdt a garázsban, kivittük hozzá őket egy szopira, és kinn is maradtunk mellette hogy ne zavarja Zokni meg a macska (szerették volna a kis kíváncsiak). Maholnap lefotózom az aprónépet, ezek még csütörtökön készültek: kisfiú 1. 2. és 3., valamint kislány a sorrend.
Érik az őszibarack, végre! Most aztán van gyümi ezerrel, fú de rossz lesz télen ha majd nem ehetek amikor csak akarok. De most amennyi csak belénk fér :)
Kert is iperedik (a gaz is, de eddig nem lehetett nagyon gazolni a meleg meg a szárazság miatt), paradicsom 1-2 nap és ehető lesz, lassan lesz már paprika, ubi, kukorica is. Hagyma-répa-zöldség meg folyamatosan használható. Zöldbab leszedve, ki kell majd csak szedni.
Pénteken Vikiéknél voltunk este, Tilláék is bejöttek, jót beszélgettünk.
Tegnap bográcsoztunk. Volt már csomó hal após jóvoltából, ki akartam üríteni a fagyót ;) 11en voltunk kajára. Anyával fél8-8 kor elkezdtünk bent főzni, 11kor ment ki a cucc bográcsra. Volt fini halászlé, sült hal, túrós csusza pirított sonkával, meg mama-féle kígyórétes. Meg dögmeleg... El is bújtunk Csöppivel kicsit, mert már nem nagyon bírtuk. Nagyon sokat keménykedett a pocim is, meg vérnyomásom sem volt a toppon, már reggel ájuldoztam. De jól sikerült a nap :)
És hajnalban végre megjött az ígért enyhülés, egy kb. negyed órás intenzív vihar kíséretében. Egyből lehűlt a lakás 26-27 fokra, nagyon kellett már! Sokkal jobban érezzük magunkat. Éjjel is hűvösebb lesz elvileg, és ér is majd valamit a szellőztetés, nem úgy mint eddig. Remélem legalább egy pár napig így marad!

2010. július 13., kedd
Kedd van :)
Még mindig nagy a meleg, de legalább van némi reménysugaracska, hogy vasárnap környékén enyhül az idő. Addig bújkálunk a hőség elől... Napközben benn vagyunk, csak kutyusokhoz járkálunk ki, Lizust sokat mosdatom, és most kivételesen tűri is, biztos érzi hogy hűl tőle. Picurkák eszméletlen gyorsan nőnek! Már közel 2xakkorák így 3 naposan, mint mikor születtek. Többnyire szundítanak, a fennmaradó időben szopikáznak, vagy ha épp nem akkor meg hisztiznek :) Csoportos alvás és mosdatós-szopizós:
Tegnap rámjött a süthetnék, megtaláltam véletlenül neten Timi isteni joghurtos-barackos receptjét. Eredmény:
Aztán tegnap védőnéninél is voltunk. Súly: az elmúlt hónaphoz képest csak plusz 0,5 kg! :) Naugye hogy akkor sok víz volt bennem (így ez a 0,5 tulképpen 1,5)! Vérnyomi is rendben, itthon is jó szokott lenni. Cukorterhelés is teljesen jó lett, ennek nagyon örülünk! Viszont a vasam tovább csökken, hgl már csak 106, vvt valahol 3,5mill körül... duplázom a vasat, és kíváncsi leszek... Hallgattunk szívhangot is, most először :) Kicsit nehezen találtuk meg, elbújt a Drága, de meglett, szép ütemesen kalimpált :)
Eddigi számítás szerint 29., doki és az Uh-gép szerint a 30. hetet töltöttük ma. Az már a 3/4-ede! Jujdeközel..

2010. július 10., szombat
Röviden tömören:
Csöppinknek van már saját tuti neve :) Ennek örömére az előbb jól megrugdalta Apáját - a lengőbordáimon keresztül természetesen... :)
Éjjel pedig megszülettek a legújabb Kislizák, pici beaglebabák :) Nem volt egy egyszerű menet (költöztetés, hosszú szünet, aggódás...), de reggelre már kint volt mindenki. 1 sajnos halva született, 1 pedig ma délben pusztult el, így 5en vannak. Liza sajna elég rosszul bírja a kánikulát, remélem most már nem lesz baj...
Dög Döme meg elkapott egy kis rozsdafarkút, a piszok.

2010. július 8., csütörtök
Egy szép, hosszú nap
Lusti vagyok már, úgyhogy copy :) Naszóval:
BPD 76mm; FL 55mm; 1 magzat, lepény a mellső falon, szívműködés rendben; magzatvíz közepes. Ééééésss.... Csöppi KISLÁNY!!!! (doki: hát végeztünk is. én: neme nem látszik véletlenül? Doki: még nem mondtam hogy lány? én: hát tippre de... aztán megmutatta a jujmijevanneki-t :) )
kicsit hosszú lett a nap 
röviden tömören: várakozás-várakozás-várakozás.

röviden tömören: várakozás-várakozás-várakozás. bővebben: délelőtt kezdtem OEP képviseletnél, ami itt csak csüt.9-12 van nyitva. Gondoltam csak kéne nekem TAJ-kártya előbb mint Csöppinek, lévén 2003-ban ellopták, azóta nem van... Itt vártam egy órát, mire kiderült, hogy mindenekelőtt be kell fizetnem egy csekket (szaladjon el a postára - jó vicc...), aztán szóba állnak velem. megtörtént, vissza, újabb 1 óra sor (szűk, sötét hosszú folysón, szék nuku, no komment...), majd nyertem egy szép zsírúj TAJkártyát. Utána föl nőgyógyászat, hát nem volt jó, vagy 20 zajos cigánylány/asszony millió gyerekkel, hapsival, egyéb köcöllékkel egy viszonylag kis helyen... még szerencse hogy volt időpontom, mert már épp feladtam a reményt hogy ma bekerülök, mikor szólítottak, így itt csak 3/4 órát voltam
(majd felnyársaltak a szemek mikor belibegtem a tömeg mellett) De soha többé Sztknőgyógy, az biztos! Ezután hazamentem, mert 3/4 1 volt, Uh elvileg 2től, de láttam hogy ez nem lesz egyszerű, mert millióan voltak még az sztk-ban, és ugyebár ugyanaz a doki Uh-zik... úgyse lakunk messzi kórháztól. 2re visszamentem, doki csak 3kor ért át, 1000en voltak ismét, mindenki full türelmetlen... de 4re már végeztünk is, egész jól megúsztuk 
Eredmény:
(majd felnyársaltak a szemek mikor belibegtem a tömeg mellett) De soha többé Sztknőgyógy, az biztos! Ezután hazamentem, mert 3/4 1 volt, Uh elvileg 2től, de láttam hogy ez nem lesz egyszerű, mert millióan voltak még az sztk-ban, és ugyebár ugyanaz a doki Uh-zik... úgyse lakunk messzi kórháztól. 2re visszamentem, doki csak 3kor ért át, 1000en voltak ismét, mindenki full türelmetlen... de 4re már végeztünk is, egész jól megúsztuk 
BPD 76mm; FL 55mm; 1 magzat, lepény a mellső falon, szívműködés rendben; magzatvíz közepes. Ééééésss.... Csöppi KISLÁNY!!!! (doki: hát végeztünk is. én: neme nem látszik véletlenül? Doki: még nem mondtam hogy lány? én: hát tippre de... aztán megmutatta a jujmijevanneki-t :) )
Ja, előrébb hozták az időpontot, már nem sze.28., hanem 21.
Lakatosdoki meg közölte hogy azon a héten lesz szabin, külföldön...
na majd lezsírozom a Kiscsajommal hogy lesz szíves megvárni a jó dokibácsit amíg hazaér 

utána felmentünk Anyumékhoz, fotót mutogatni meg ujjongani
Apum feladta az elveit, és megkérdezte az unokája nemét
Aztán meg felmentünk Tesókáék lakásába (most vették ki, szombaton költöznek be) feltenni a függönyöket, aztán hazaértünk, felhívtuk a dédiket, és most itt vagyok. Phű.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)