vonalzó

2010. április 11., vasárnap

Mostansági események sorrend nélkül :)

Mindjárt a legfrissebb: eleget tettünk állampolgári kötelezettségünknek, és elmentünk szavazni. Vittük Csöppöt is, tanuljon egy kis demokráciát :)
Előtte az udvaron tevékenykedtünk profi módon: végre elkészült P az előkészítő gereblyézéssel, így elszórtuk a fűmagot az első részen, meg még elöl mindenhol, ahová kellett. Köv. majd a hátsó rész lesz, de ahhoz kell majd még fűmag. Remélem szépen kell majd és szép lesz az udvar mert ez a fű ami itt volt kritikán alulian randa. Aztán elvetettük még a paradicsomot is, történelmi pillanattal: P nemcsak nézelődni jött a kertbe, hanem segített nekem kapálni, és sort visszatemetni is! 4 sor paradicsom lesz, mint tavaly. Mikor végeztünk, bejöttünk és az ajtócsukás pillanatában jött meg az eső :) kiváló időzítés :) (direkt, hogy jól öntözze majd meg amit vetettünk; egész hétre esőt mondanak)
Tegnap volt a madarászos 30éves buláj! Jól sikerült, legalábbis szerintem, jót beszélgettünk a volt osztálytársaimmal is, jó volt megint őket látni! Sanyi bá remélem már kibontotta a meglepijét és örül neki! Más választása ugyanis nincsen :) Mikor a bort vettem kísérőnek, megkérdezte a pénztáros csaj, hogy elmúltam-e már 18 :) Mondtam legutóbb 26 :)
Ezzel így jól el is telt a hét, mert majd minden nap volt valami ügyködnivaló a madarászvacsival kapcs.ban; egyedül pénteken csináltunk mást: Várdán voltunk 4esben (V, N, P, én) és jót beszélgettünk Norbival mert majdnem végig csak ő volt otthon; meg szerdán szintén kerteltem: raktam el csemegekukoricát, közéje hónapos retket meg mellé jégsalit.
Hát más most megint nem jut eszembe :)
Ja, de. Az ebek, azaz a Zokni alakít mostanában: tegnapelőtt mikor este későn hazajöttem, szembejött velem az utcán... a kertbeszökés helyét megtaláltuk (ebben a Liza is vastagon benne volt), de hogy onnan hogyan ment tovább...??? Ma meg: frissen elvetett fű a frissen elegyengetett talajon, friss eső rajta, naná hogy a drága kutyám ássa a cseresznyefa tövét mikor hazaérünk! Grrrr.... :S
Ja, és a Zsuzsi napok óta el van tűnve! Hol lehet...??? Remélem nincs baja!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése