2010. július 30., péntek
Pihi
A rossz időre (esős-taknyos-hűvös) és a tegnap-tegnapelőtti nagy dolgozásra való tekintettel pihinapot tartottunk Csöppivel, azaz csak a megszáradt adag kisruhát vasaltam ki, na meg kutyiztunk, de egyébként vízszintesben nyomtuk :) Ránk fért :) Biztos örült neki a Csajszi, jól megrugdalta a kezemet :)
2010. július 29., csütörtök
Munkás napok
Tegnap kinn volt Anya meg Hugi segélni, meg Hugi ma délután is. Megcsináltuk a sziklakertet!!! Na jó, megcsinálták (még Kiccskedrága is segített a köveket pakolni meg beásni), az a mondás járja hogy én már ne kapáljak meg ilyenek. Igaz is. Szóval tegnap elkészült a felkapál-felgereblyéz-kövek betesz része, ma meg beültettük Hugival az Orfűről kapott növényeket (köszönjük Éva néni!!). Szerintem szép lett :) Még vasárnap is kapunk majd növényeket, meg jozok bele erdei szamócát, aztán csak várni kell majd hogy elterebélyesedjenek és szurkolni hogy ne kaparják ki a kutyák meg a bides macska. Kár, hogy nem csináltam előtte fotókat a randa repedezett talajú gazosról, meg közben, csak utána, úgy lett volna igazán látványos. Szóval íme, minden irányból:
Nekem tetszik, habár nem az a konvencionális "kis kúpot emelünk és körbepakoljuk szépen kövekkel" típusú (direkt).
Hugival ma sziklakert után még a hátsó kertet is meggazoltuk, nagyjából a-tól zettig, bakker látszik hogy a zöldség az zöldség, juppííí :) Azért a nagy része megvolt, amit még a nagy kánikula előtt meg tudtam csinálni, csak tisztogatni kellett, de ez a zöldséges széle a történetnek csípte a szemem már jó ideje, csak hát sajnos már tényleg nehéz ilyesmit csinálni, most pedig ketten egész gyorsan végeztünk és nem volt olyan kiábrándító nekiállni (na jó, de, de folytatni már nem) mint egyedül.
Amíg tegnap Anyáék nehezet dolgoztak, kimostam megint egy adag kisruhát, meg kivasaltam az előző adagot. Soksok kisinget kivasalni baromi sokáig tart!!! :) Ezt jó tudni :) De most olyan jó vasalt-puha és jó illatú lett minden :) Már csak soksok adag van hátra :) És telik a Csöppiszekrény :) (Kisruhákkal kapcsolatban ma előállt egy érdekes helyzet, még nem írom le amíg magamban nem tettem helyre a dolgot... :S)
Csöppimanó kicsit megijesztett ma; bejöttünk a kertből, zuhany meg minden, és elterültem (ez volt kb. este 6kor), és nem mozgott, pedig ha elfekszem általában rákezdi. Nem lehet baja... aztán Apája megldotta a dolgot; oldalt feküdtem, odatette a kezét pocakra, és a Picilány egyből megrugdosta :) Most megint fent érzem rugdosni, talán eloszlatja a pár napja tartó parámat miszerint megfordult volna. Kiccs még egy kicsit kacérkodott a Cseppke névvel (a fiúnév került szóba, amit ha egyáltalán majd valaha aktuális lesz, Kiccskedrága nem akar becézni. K: - és mi lesz a gyermek beceneve? Én: - izé... hát Csöppi! :) ), mondtam még lemeccselhetjük ha neki nagyon tetszik. Aztán kikötöttünk, hogy nem biztos hogy minden típusú gyereknek és aztán minden életkorban jól áll :) Pedig aranyos, szép név szerintem is. Kisgyereknek.
Kiskuttyokat kihoztuk tegnap meg ma már a fűre, kapjanak egy kis napocskát (na meg megtanultak egyedül kis és nagydolgozni, és így mégiscsak higiénikusabb, mint benn a helyükön). Még nem nagyon mászkálnak el, pedig tudnak már szépen menni, inkább csak alszanak, alvás előtt-után-helyett hisztiznek, meg ha ott a Liza mellettük és ébren vannak szopiznak. Holnapután lesznek 3 hetesek. Íme a big beagle family :)

2010. július 27., kedd
Készülődés folyt. köv. :)
Elkezdődött a kórházi kelengye beszerzése! Fürdőpacsker-hálóingek ilyesmi pipa, gyógyszertári cuccok (pl. paraffinolaj) pipa. Már csak kb. soktucat cucc kell majd :)
Ésésés... eldőlt a kiságy-kocsi!!! Bippa kft., mert árban a legjobbak, csak k.va drágán szállíttatnak, de ha igaz, Pözsóba befér minden, és Apája elhozza a cuccokat jövő héten ha Kispesten melóz. Szurkszurk ezerrel hogy tényleg beférjen!!! De várom már a jövő hetet :)
Közben szép csendben betöltöttük a naptár szerinti 31. hetet, ami Uh szerint a 32., szóval ha igaz 8 hét és szülünk! Ennek "örömére" megint jó szarul aludtam éjjel, pedig jó idő van; de hátfájás, meg sehogy se jó... Majdnem elfelejtettem fotózkodni :) Csak reggeli után jutott eszembe, így készült a "Csöppi és a fánk" c kép :)

2010. július 26., hétfő
Készülődés :)
Végrevégre megint hűvösebb van. Szombat délutánfelé érkezett a hidegfront, ahhoz képest hogy egy nap alatt majd' 20 fokot hűlt a levegő, jól vagyunk Csöppi is meg én is (Apája meg nonstop fázik :) ), ma ugyan elég keveset mozgott, de majd belehúz úgyis ;)
Azon kívül, hogy vasárnap ünnepeltük Öcsike 20. szülinapját és tortát csináltam meg mentünk Orfűre most az idő zömét a frissen érkezett Csöppiholmik válogatása-mosása-vasalása tölti ki :) Olyan édesek ezek az iciripiciri ruhácskák, szinte felfoghatatlan hogy nagy részük még nagy is lesz a kislányunkra :) Megjött ma az egyik teszveszes biznisz is, 5 szép rugival, jó vastag plüssös anyagúak, pont őszre-télre valók. Babakocsi-kiságy fixálódni látszik, bár a bolttal még nem beszéltem mert ma is zárva voltak, de írtam nekik mailt, meg véletlen megtaláltam a kocsit 2 másik oldalon is (egy angol webbolt meg egy Tolna megyei webbolt), ahol ugyan drágább volt, de megtaláltuk a teljes színválasztékot (és választottunk is egy szép olíva-pisztácia színűt), meg sok olyan infót ami a bippás oldalon nincsen rajta, de kíváncsi vagyok rá (pl. kocsi súlya, állítható-e a tolókar magassága stb.). Holnap eldől minden, ha muszáj meg is tudjuk nézni mert a 2. cégnek van Bonyhádon meg Szekszárdon boltja, meg tudnánk nézni a kocsikát.
Voltunk ma védőnéninél is, minden rendben, elsőre megtaláltuk a szívhangot ott ahol a múltkor (meg is lepett, mert szerintem átfordult Csöppi a másik oldalamra - mondjuk mondta is Annamari hogy mélyebben kalimpál a babaszív mint a múltkor). Legközelebb 3 hét múlva megyünk, akkor családlátogatás is, remélem addigra meglesznek a babacuccok teljesen.
Kiskutyáéknál is megvolt az újítás: kivettük a helyük elől a küszöböt, kimászkálhatnak ha akarnak. Akarnak is ha a mamijuk túl korán hagyja abba a szopiztatást, mennének utána :) Amúgy egyelőre csak nézegetnek kifelé - ha kivesszük őket visszamenni nagyon profin tudnak (rengeteget ügyesedtek járás terén a hétvégén), de kifelé még biztos túl nagy a magasság nekik (van vagy kemény 7-8 centi :) )

2010. július 23., péntek
Mozgalmas hét
Hű, mennyi minden történt megint, azaz sokminden elkészült itthon, aminek örülünk nagyon :)
Végre jobb volt az idő, így lehetett kicsit tevékenykedni, meg főzni, sütni.
Városbamászkálás is volt, posta meg suli (netcsekk); meg a virágos sort sikerült végre rendbetenni amit a kocsi meg a kutyák jócskán széjjelbarmoltak; kigazoltuk a sziklakert helyét (felét én, felét Apu), meg voltak kedden kinn Papáék és lekaccsoltuk a szőlőt, Papa meg lepermetezte meg a gyümifákat is (most várom ezerrel hogy múljon a hatása mert lehetne már enni a csemegekukoricát).
Szerdán voltak Tilláék és meghozták a Csöppibútort, le is mosogattam már kívül-belül, olyan szép lett :) Egészen más így a szoba, majd lefotózom. Szintén szerdán takarítgattam is kicsit; konyha-fürdő fő csapásiránnyal.
Leszedtük az őszibarackot is, és főztem belőle lekvárt, egész sok lett és isteni finom :) A hűtőbe is került barack, ott nem érik gyorsan mint a fán és addig lesz amíg be nem termelem az összeset :)
Tegnap Dórival randiztunk Vikinél, nagyon meleg volt, de jó volt :) Sütiztünk, fagyiztunk.
Anyu is küldött ma egy fél sárgadinnye kíséretében nagyon cuki előkéket meg egy kis sapit :)
Csöppi meg minden nap lelkesen vonul Apája keze alatt ha odateszi neki :) Pocak akkora és olyan mint egy dinnye méretű rögbilabda, és azért már bizony egyre nehezebb pl. földön ülésből felkelni... nem is látom az alját :) De szar lehet kövérnek lenni...
Most meg várjuk az újabb hidegfrontot...

Kiskutyik folyamatosan nőnek, már nyitva a szemük, és a járással is próbálkoznak - több-kevesebb sikerrel ;)
És a nagy esemény: Hugit felvették Pécsre az orvosira!!!! Jippijáááéééé :) :) :) Olyan aranyos volt, volt itt ma du. (meg tegnap este is mikor kiderültek a pontok), és hozott tüneményes babaholmikat, meg ezt a szépet:
Anyu is küldött ma egy fél sárgadinnye kíséretében nagyon cuki előkéket meg egy kis sapit :)
Csöppi meg minden nap lelkesen vonul Apája keze alatt ha odateszi neki :) Pocak akkora és olyan mint egy dinnye méretű rögbilabda, és azért már bizony egyre nehezebb pl. földön ülésből felkelni... nem is látom az alját :) De szar lehet kövérnek lenni...
Most meg várjuk az újabb hidegfrontot...
2010. július 18., vasárnap
Vasárnap van :) (kedd van után szabadon :) )
És persze sok-sok minden történt, mint rendesen.:
Dögmeleg volt egész héten, szabályosan szenvedtünk már a végére. Minden nap egyre melegebb volt kint is, bent is. Bent tegnap már főzés előtt is közelített a 30 fokhoz... Főzés, bárminemű kintlét, bevásárlás, egyebek csak reggel és este 6-7 után jöhettek szóba, napközben jobbára csak a pihegés. Meleggel járó tevékenységek (vasalás-sütés) eleve kizárva. Még jó, hogy kivasaltam múlt héten...
Szerda reggelre sajnos elpusztult a foltos kutyuska. nem értem most sem, miért, evett rendesen, fejlődött, nem volt látványosan kisebb mint a többi... a többiek viszont nőnek, mint a bolondgomba! Már kinőtték a tenyeremet, P két tenyerében még remekül elférnek egyelőre :) Lassan gondolom a szemük is kinyílik, és már a járással is próbálkoznak. Hamarosan szaladhatunk utánuk :) Van amelyik kezd már barnulni, de van amelyik még tök fekete szinte. Kíváncsi vagyok, milyenek lesznek pár hét múlva. Ők is nehezen viselték a meleget, Liza meg kiváltképpen. Szegény nagyon készen volt, hősiesen tűrte a vízutálata ellenére, hogy naponta többször lemosdassam hideg vízzel a nyakát-hátát, hogy valamelyest hűsöljön. De ennek ellenére viszonylag rendesen szopiztatja a Pirinyókat, még a legnagyobb melegben is; bár 1-2x megesett rajta a szívünk és mikor kinn feküdt a garázsban, kivittük hozzá őket egy szopira, és kinn is maradtunk mellette hogy ne zavarja Zokni meg a macska (szerették volna a kis kíváncsiak). Maholnap lefotózom az aprónépet, ezek még csütörtökön készültek: kisfiú 1. 2. és 3., valamint kislány a sorrend.
Érik az őszibarack, végre! Most aztán van gyümi ezerrel, fú de rossz lesz télen ha majd nem ehetek amikor csak akarok. De most amennyi csak belénk fér :)
Kert is iperedik (a gaz is, de eddig nem lehetett nagyon gazolni a meleg meg a szárazság miatt), paradicsom 1-2 nap és ehető lesz, lassan lesz már paprika, ubi, kukorica is. Hagyma-répa-zöldség meg folyamatosan használható. Zöldbab leszedve, ki kell majd csak szedni.
Pénteken Vikiéknél voltunk este, Tilláék is bejöttek, jót beszélgettünk.
Tegnap bográcsoztunk. Volt már csomó hal após jóvoltából, ki akartam üríteni a fagyót ;) 11en voltunk kajára. Anyával fél8-8 kor elkezdtünk bent főzni, 11kor ment ki a cucc bográcsra. Volt fini halászlé, sült hal, túrós csusza pirított sonkával, meg mama-féle kígyórétes. Meg dögmeleg... El is bújtunk Csöppivel kicsit, mert már nem nagyon bírtuk. Nagyon sokat keménykedett a pocim is, meg vérnyomásom sem volt a toppon, már reggel ájuldoztam. De jól sikerült a nap :)
És hajnalban végre megjött az ígért enyhülés, egy kb. negyed órás intenzív vihar kíséretében. Egyből lehűlt a lakás 26-27 fokra, nagyon kellett már! Sokkal jobban érezzük magunkat. Éjjel is hűvösebb lesz elvileg, és ér is majd valamit a szellőztetés, nem úgy mint eddig. Remélem legalább egy pár napig így marad!

2010. július 13., kedd
Kedd van :)
Még mindig nagy a meleg, de legalább van némi reménysugaracska, hogy vasárnap környékén enyhül az idő. Addig bújkálunk a hőség elől... Napközben benn vagyunk, csak kutyusokhoz járkálunk ki, Lizust sokat mosdatom, és most kivételesen tűri is, biztos érzi hogy hűl tőle. Picurkák eszméletlen gyorsan nőnek! Már közel 2xakkorák így 3 naposan, mint mikor születtek. Többnyire szundítanak, a fennmaradó időben szopikáznak, vagy ha épp nem akkor meg hisztiznek :) Csoportos alvás és mosdatós-szopizós:
Tegnap rámjött a süthetnék, megtaláltam véletlenül neten Timi isteni joghurtos-barackos receptjét. Eredmény:
Aztán tegnap védőnéninél is voltunk. Súly: az elmúlt hónaphoz képest csak plusz 0,5 kg! :) Naugye hogy akkor sok víz volt bennem (így ez a 0,5 tulképpen 1,5)! Vérnyomi is rendben, itthon is jó szokott lenni. Cukorterhelés is teljesen jó lett, ennek nagyon örülünk! Viszont a vasam tovább csökken, hgl már csak 106, vvt valahol 3,5mill körül... duplázom a vasat, és kíváncsi leszek... Hallgattunk szívhangot is, most először :) Kicsit nehezen találtuk meg, elbújt a Drága, de meglett, szép ütemesen kalimpált :)
Eddigi számítás szerint 29., doki és az Uh-gép szerint a 30. hetet töltöttük ma. Az már a 3/4-ede! Jujdeközel..

2010. július 10., szombat
Röviden tömören:
Csöppinknek van már saját tuti neve :) Ennek örömére az előbb jól megrugdalta Apáját - a lengőbordáimon keresztül természetesen... :)
Éjjel pedig megszülettek a legújabb Kislizák, pici beaglebabák :) Nem volt egy egyszerű menet (költöztetés, hosszú szünet, aggódás...), de reggelre már kint volt mindenki. 1 sajnos halva született, 1 pedig ma délben pusztult el, így 5en vannak. Liza sajna elég rosszul bírja a kánikulát, remélem most már nem lesz baj...
Dög Döme meg elkapott egy kis rozsdafarkút, a piszok.

2010. július 8., csütörtök
Egy szép, hosszú nap
Lusti vagyok már, úgyhogy copy :) Naszóval:
BPD 76mm; FL 55mm; 1 magzat, lepény a mellső falon, szívműködés rendben; magzatvíz közepes. Ééééésss.... Csöppi KISLÁNY!!!! (doki: hát végeztünk is. én: neme nem látszik véletlenül? Doki: még nem mondtam hogy lány? én: hát tippre de... aztán megmutatta a jujmijevanneki-t :) )
kicsit hosszú lett a nap 
röviden tömören: várakozás-várakozás-várakozás.

röviden tömören: várakozás-várakozás-várakozás. bővebben: délelőtt kezdtem OEP képviseletnél, ami itt csak csüt.9-12 van nyitva. Gondoltam csak kéne nekem TAJ-kártya előbb mint Csöppinek, lévén 2003-ban ellopták, azóta nem van... Itt vártam egy órát, mire kiderült, hogy mindenekelőtt be kell fizetnem egy csekket (szaladjon el a postára - jó vicc...), aztán szóba állnak velem. megtörtént, vissza, újabb 1 óra sor (szűk, sötét hosszú folysón, szék nuku, no komment...), majd nyertem egy szép zsírúj TAJkártyát. Utána föl nőgyógyászat, hát nem volt jó, vagy 20 zajos cigánylány/asszony millió gyerekkel, hapsival, egyéb köcöllékkel egy viszonylag kis helyen... még szerencse hogy volt időpontom, mert már épp feladtam a reményt hogy ma bekerülök, mikor szólítottak, így itt csak 3/4 órát voltam
(majd felnyársaltak a szemek mikor belibegtem a tömeg mellett) De soha többé Sztknőgyógy, az biztos! Ezután hazamentem, mert 3/4 1 volt, Uh elvileg 2től, de láttam hogy ez nem lesz egyszerű, mert millióan voltak még az sztk-ban, és ugyebár ugyanaz a doki Uh-zik... úgyse lakunk messzi kórháztól. 2re visszamentem, doki csak 3kor ért át, 1000en voltak ismét, mindenki full türelmetlen... de 4re már végeztünk is, egész jól megúsztuk 
Eredmény:
(majd felnyársaltak a szemek mikor belibegtem a tömeg mellett) De soha többé Sztknőgyógy, az biztos! Ezután hazamentem, mert 3/4 1 volt, Uh elvileg 2től, de láttam hogy ez nem lesz egyszerű, mert millióan voltak még az sztk-ban, és ugyebár ugyanaz a doki Uh-zik... úgyse lakunk messzi kórháztól. 2re visszamentem, doki csak 3kor ért át, 1000en voltak ismét, mindenki full türelmetlen... de 4re már végeztünk is, egész jól megúsztuk 
BPD 76mm; FL 55mm; 1 magzat, lepény a mellső falon, szívműködés rendben; magzatvíz közepes. Ééééésss.... Csöppi KISLÁNY!!!! (doki: hát végeztünk is. én: neme nem látszik véletlenül? Doki: még nem mondtam hogy lány? én: hát tippre de... aztán megmutatta a jujmijevanneki-t :) )
Ja, előrébb hozták az időpontot, már nem sze.28., hanem 21.
Lakatosdoki meg közölte hogy azon a héten lesz szabin, külföldön...
na majd lezsírozom a Kiscsajommal hogy lesz szíves megvárni a jó dokibácsit amíg hazaér 

utána felmentünk Anyumékhoz, fotót mutogatni meg ujjongani
Apum feladta az elveit, és megkérdezte az unokája nemét
Aztán meg felmentünk Tesókáék lakásába (most vették ki, szombaton költöznek be) feltenni a függönyöket, aztán hazaértünk, felhívtuk a dédiket, és most itt vagyok. Phű.
Lakatosdoki meg közölte hogy azon a héten lesz szabin, külföldön...
na majd lezsírozom a Kiscsajommal hogy lesz szíves megvárni a jó dokibácsit amíg hazaér 

utána felmentünk Anyumékhoz, fotót mutogatni meg ujjongani
Apum feladta az elveit, és megkérdezte az unokája nemét
Aztán meg felmentünk Tesókáék lakásába (most vették ki, szombaton költöznek be) feltenni a függönyöket, aztán hazaértünk, felhívtuk a dédiket, és most itt vagyok. Phű.2010. július 6., kedd
Vércukorvizsgálat, brrr...
Megjöttem
Hát.... az uccsó óra meg az 1. 10 perc laza volt, de közte... Bementem, pisiltem, megszúrtak, megittam amit meg kellett, még jól is esett mert piszkosul szomjas voltam már (éjféltől még vizet se, ezt mondta a védőnéni, és nanáhogypersze egész éjjel kajákkal álmodtam meg hogy iszom sokatsokat)
Kimentem, és rá 10percre tök elkezdtem szédülni, a cucc felnyomta a savamat, végig cukorízt éreztem a számban (suttyomban ittam is olykor egy-egy korty vizet, pedig elvileg nem szabad), meleg volt a váróban... kiszenvedtem az 1. órát, a 2. órában elmentem Tescózni hátha a hűvösben jobb lesz (nem lett sokkal), de aztán jobban lettem és a 3. óra már tényleg lazán eltelt. Utána hazajöttem, ettem 2 szendvicset soksok zöldséggel, és bedobtam a szunyát. (Após: mit főztál ma? - no komment...)
Hát.... az uccsó óra meg az 1. 10 perc laza volt, de közte... Bementem, pisiltem, megszúrtak, megittam amit meg kellett, még jól is esett mert piszkosul szomjas voltam már (éjféltől még vizet se, ezt mondta a védőnéni, és nanáhogypersze egész éjjel kajákkal álmodtam meg hogy iszom sokatsokat)
Kimentem, és rá 10percre tök elkezdtem szédülni, a cucc felnyomta a savamat, végig cukorízt éreztem a számban (suttyomban ittam is olykor egy-egy korty vizet, pedig elvileg nem szabad), meleg volt a váróban... kiszenvedtem az 1. órát, a 2. órában elmentem Tescózni hátha a hűvösben jobb lesz (nem lett sokkal), de aztán jobban lettem és a 3. óra már tényleg lazán eltelt. Utána hazajöttem, ettem 2 szendvicset soksok zöldséggel, és bedobtam a szunyát. (Após: mit főztál ma? - no komment...)Mindeközben Csöppi szépen lapított, bezzeg mikor lefeküdtem du. akkorákat ugrott, hogy még!
Utána meg fodrász volt, meg azután kert, hogy apránként készüljön az is - tegnapelőtt ubi-tök gazolás, tegnap paradicsomkarózás, ma zöldbabszedés... aztán eleredt az eső.
Hétvégi balcsi sztornó, beázott a nyaraló ahová mentünk volna. De így legalább itthon leszünk, mikor a Lizusnak meglesznek a kis kutyababái!
2010. július 3., szombat
Hűűű de rég írtam...
és persze megint sokminden történt:
Először is védőnéni ismételt látogatása az évadzáró utáni nap. Előtte persze nagytakarítottam :) Megint nem nézett meg semmit, csak leült, evett pogit, meg hozott csomó anyagot főleg a szopiztatásról, meg baba-mama kelengyéről, beszélgettünk ilyesmikről, itt volt kb. egy órát aztán elment.
Másnap (szombaton) pihiztünk, meg főztem fincsi gulyáslevest.
Tesókáék elkezdték a beköltözést a lakásukba! Mostanra már tök sok mindenük is van benn, lassan magukat is átköltöztetik :)
Aztán Tilláéktól kaptunk egy nagyon kedves felajánlást, ami pont jókor jön: Marci szobájában szekrénysort cserélnek, és megkapjuk Csöppinek a régit :) Ezek után nem hátrány, ha Csöppink tényleg kiscsaj, tökjó kis csajos bútor lesz :)
Vasárnap kezdődött a tábor. Délelőtt voltam csak kinn, mert du. jöttek P húgai meg Józsi, velük beszélgettünk (jaj de nehéz... tudják kb. a dolgok menetét, de csinálni érte valamit hogy menjenek is a dolgok, azt már nem...), sütöttem egy nagy adag palacsintát, jót vacsiztunk, aztán hazavittem őket mert P borozott Józsival.
Másnap megint csak délelőtt voltam a táborban, mert délután jöttek Anyáék meg Mamáék, segítettek a szőlőben, meg meggyet szedni - magozva lekaptunk 14 kg meggyet, már forr a vadiúj recept szerint készülő meggybor :)
Táborban találtunk egy szitakötő-lárvát, ami a szemünk láttára alakult át szépséges rovarrá, szuper volt!
Elvoltunk amúgy, a gyerekek nagyon kis rendesek voltak, csak aztán nagyon meleg volt a 2-3. naptól kezdve, nehezen viseltem... na meg a hátam is nehezen viselte a kinti padot, főleg a támla nélküli étkezős padot...
Gólya road show-t is tartottunk; 4 helyen hoztunk le fiókákat és gyűrűztük meg őket, tök érdekes élmény volt!
Közben a suliba is be kellett persze mászkálni, az Útravaló pályázat miatt (záródokumentációt készíteni baromi szívás, többet sosenem vállalok el ilyen melót!!), és még nincs vége... De disznó módon kiittam a hűtőből a Radlereket munkabér gyanánt ;) Mert megérdemlem :D
Tegnap, azaz pénteken voltunk P-vel nagybevásárolni Tacskóban, na meg a legfontosabb: az 1. Csöppi-shoppingon!!! :) :D Kinéztük a kiságyát, és megállapítottuk hogy a netes babakocsi lesz a nyerő (mondjuk még nem bánnám, ha valahol meg tudnánk nézni mielőtt tényleg megrendeljük, és remélem befér majd a csomagtartóba, mert kimérve elég necces...
Ma meg nagy családi banzáj volt Orfűn, voltak nagyszülők is meg Norbi szülei is, nem voltunk kevesen :) Odafelé majdnem baj lett, egész úton nem voltam jól a meleg miatt, de már Orfűn belül majdnem el is ájultam a kocsiban, rendesen sötétedett minden... de aztán jobb lett hál' istennek. Egész nap toltam befelé a folyadékot, meg a fini gyümölcsöket, sok víz ment kifelé is, ez jó mert megint dagadnak a lábaim mióta meleg van, de ma a reggelihez képest már nem! A kajálás nagyon jól sikerült, csomó fincsiséget összedobtunk-hordtunk testületileg. és meglepi jó hír: OTP szerint 10000egynéhányszáz Ft túlfizetésünk lett az ágyhitel végére (szerintem egyébként nem...), amit vissza is küldtek, a legjobbkor!! :)
Csöppink kezd gigantikus méreteket ölteni, elég érdekes lesz a 9. hónap így... A táborban nagyon kis csendes volt, de mióta vége, sokat-sokat mozog nagyon, többnyire a szokott helyén tapicskázik (jobb oldalt felül), de ma pl. költözött egyet bal alulra, majd vissza jobb alulra, alaposan bejárta a Csöppi-lakot :) Nem tudom, nem-e azért mocorog viszonylag sokat mert nem komálja a félig ülő pihi-pozíciómat... ez gáz volna, mert oldalt feküdni sem szeret, és a hátfájás miatt nekem meg viszonylag jó ez a félig ülés...Aludni se jó fájó háttal, meg a meleg miatt sem; nehezen alszom el és általában pár óránként pisi-járat, ha szerencsém van hamar visszaalszom, ha nincs akkor meg így jártam, malmozom másfél-két órákat. Olykor kifejezetten nem megy az elalvás sem, nyűgös-sehogyan se jó-érzés, nem túl kellemes. Legutóbbi ilyennél még a nyugi-teát is az ölembe borítottam, de jó...
Családi baba-események: tegnap megszületett Tomiék babája, Zalán! 3 héttel korábban, de ahhoz képest óriás-baba: 51 cm-3150 g! Liza kölykeire még várunk :)
Végül egy szintén táboros kép, szerelmi idill:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)